sebtolvaj

Feljegyzések az egérklubból. Olyan nincs, hogy egérnek magától szárnya nőne. Mástól se nagyon, de úgy a lépés is jobban esik. Én vagyok az az egér, aki a nagy laboratóriumi labirintusban bolyong, nehezen elviselhető világnézete van és az orrával mindig egy olyan kapcsolót nyom meg - sajt reményében - amivel egy újabb ajtót bezár. Egereken röhög, egereket szán egér és nemegér. Tehát szűkíti az életterét. Oktalan egy jószág, akiben éppen ettől egyre kevesebb lesz a jóság, no nem baj, ezt majd később rávethetjük az egérszemekre "hogy is volt akkor?". Jól jöhet még. A színem is stimmel, a szürke nekem régtől kedves árnyalat, nincsenek rá okaim. És én vagyok az az egér akinek egy szava nem lehet a macskára (kellemes egyezés, hogy nincs is), sőt néha már kifejezetten jól esik a tudat ami annak a léte felől közelít, hogy ti. nyávogás. Ilyenkor be lehet csukni a szemet, az árnyaltság okán és az ijedtségnek is segít elkendőzni a rettegést. A kint is szürke, bár színezik mások ezerrel, míg te nem tudod mit tégy a dióval és a tejjel. Az egérevolúció nagy nehéz kelméjén vagy te az irreverzibilis lyuk. Több ez ilyenkor, mint sejtés, mert ma megint, hogy hogy nem, de megnyomtam egy gombot, a következmények nem publikusak, mint ahogy az egész egerezés sem az. De nem dőlt össze a világ, persze nem cincogtam tele a templomot, pontosabban egyet cincogtam, de annak, hogy úgy mondjam kevés volt a visszhangja. Vannak dolgok, amiket az egér nem ért, a rangsorolásokat azt például kurvára nem szokta az egér elméje érteni, a prioritásokat, azt ahogy másokban ezek elhelyezkednek, aztán persze magát is legkevésbé. Az egér története azt hiszem eladhatatlan, nem piacképtelen szavak kazla, nem, annál jóval több, az egérsemmi nem tréfa dolog. Robog minden, a laboratórium is benne van a nagy egészben, tehát az egér is csak hús, mint ilyen, főleg magától megválthatatlan. Nagy bazi buddhista egérnek kellen lenni inkább, aki elgondolkodik és méltatlankodik az egérség mint sors felett, nem bökdösni az orral olyan ajtók után kutatva amelyek nem is létreznek, vagy jobbára csak egérvelő neveli fel és ki őket, megőrülés ellen. Elviselhetőség, na ez minden egérnek a veszte, hogy keveset markolna, de azt a külszín keveset, vagy semmit akarásként értelmezi. Plazmaegerek vágynak plazmaegerekre. Ha nem cincogod tele magaddal a világot, nem bizonyítod, hogy minden egereknek te vagy a legeleje és te éled meg az egérséget mint egyetlen lehetséges és igaz létformát teljes valódban, úgy mint senki más és még soha, akkor barátom te nem is egér vagy. Akkor barátom egérszar se vagy, tortacukor. Nem fog mejelenni egércédéd, nem fog megjelenni az egérkönyved, nem fogsz egérműsort vezetni, sem egéridőjárást bemondani és még ez a kurva istenverte egérblogod is láthatatlan. Egércsiga leszel. Szürke nagy lassúság, végül színtelen keserűség. Már látlak egerem magam előtt. Bassza meg az egéristen. Biztos én vagyok a hülye, hogy most úgy érzem egyedül magam, ahogy csak egér érezheti magát egyedül. Nem számít, az egérmentő elszállít. Persze számít, minden egyes percem számít, ami az enyém, és ilyen pokolian nem tudom a magaménak érezni mégsem. Osztani meg nem lehet semmilyen percet, ez a prímidő. Talán jót akarok, talán nem jól. Vagy rosszat akarok és azt nagyon is tökéletesen.