A szar és máj szimbiózisa éppen megbomlani látszik, nem mondanám (ha engem kérdezel, de ne szólj hozzám - magamhoz beszélek), hogy ez egy igzgalmas vizuális kalandtúra volna dús special effectekkel. Megint csak arról van szó, hogy más kell látni mint amit lehet. Ócska kis valóságok repednek ott, ahol mindig is szoktak, a beszorulás esélyeit némileg megnövelendő. És a jó öreg ragaszkodás - nyilván mindez csak a fejemben biztosít időleges prioritásokat, valakiknek, valamiknek. Így kell azt venni, ha azt mondom egyszer, hogy megszerettelek, és így az is, ha azt mondom, megtudnálak ölni. Kellő komolysággal venni mindezt tudomásul, azaz hányavetien, nem jobban, nem kevésbé. Mint ahogy istenek szoktak emberből valót szeretni.
Bölcsen teszi e az élet, hogy elfed ennyi mindent? Legalább néha lehetne belelátni abba, hogy ki nevet a végén, vagy sírás lesz a vége. Végig kell csinálni a szart is, ahelyett, hogy azt tehetném amiről tudnám hogy értelme van. Sose tudom, általában tippelek, megérzek. Felejthetően rosszul.
Az kell gondoljam, az élet szörnyen ostoba dolog, és hol férfi, hol leány arcot ölt. Az előbb meg tükörből nézett vissza rám. Kiszámíthatat komisz. Akár egy gyerek. íDe mihez kezdek az egerekkel. A legyeket most hagyom, azok ott lesznek mindig, az egyetlen pont a légy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése