Áldatlan állapot, non plus ultra. A számítástechnika útjának pora okoz szilikózist. Nem lepődnék meg, ha arra eszmélnék, hogy a Pink Folyd ad koncertet itt a balomon vagy a jobbomon, mindemelett szerintem az imént nagyon sikerült az egy hete ürítetlen hamutálat kiborítanom (ettől mindig kiborulok, meg hogy engem is csak égve nyomtak el), a szoba úgy néz ki mint Pompei, rögtön a fénykora utáni első órában. Gondolok is rá, hogy embrió pózba merevülök sebten és megkövesedek. Leletnek szerinte amúgy is jó lenni, és elég nagy hülyeség ahhoz, hogy némi figyelemre tegyek szert. Szart. Nem lehet, ezt sem lehet, meg elnézőnek se lehet lenni, meg semminek se, sőt pláne ingerültnek, sőt pláne zavartnak és tanácstalannak se. Pedig van ebben a kőszerűségben vonzó, hogy olyan magabiztos és állandó, bár a szovjet emlékművekre ez csak részlegesen volt igaz.
Éljen a mákostészta, csak ilyen formán vagyok heroi(ni)kus, (mert aztán most megint valahova, olyan helye gondolok, ami nincsen, csak kép van róla, maga a hely ez nem létezik)
A mai napom párizsival kezdődött - Notre Dame, nem fáj fejem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése