sebtolvaj

Sejtettem én, de azé' bizakodtam, tán mégse, ...szóval, hogy  e kóceráj felett (is) csak olyan ég feszül, ami egy csomó sok csillagot is elbír viselni. Ragyogó és még ragyogóbb csillagokat is. Akár. Akinek van egy jó távcsöve, az elláthat addig, és még tovább, aztán majd,... már akkor amikor odalátott, eldönti, hogy nem a lába elé kellett volna e néki inkább tekintenie, úgy lefele, tényleg 45 fokos szögben (sz. úr szabadalma), mint aki elszégyelli magát, de igazából, esetleg, ha annyire hülye, akkor még más helyett is.
Mostanság sok helyre tekintve reflexből restelkedni kezdek, ha valahogy a tévére vetem a szemem és az ott látott rejtvényt is egy laza neuronrándulással fejtem meg, (házim_cska, egy állatnevet várnak tőlem, vagy valami ilyet), hát gyorsan megyek is a tükör elé, hátha eszembe jut valami, vagy valaki, magamról, hogy én lennék tkp a hiányzó betű. A világról én, vagy fordítva, vagyis mindegy, hogy mi jut az eszembe, az a lényeg, hogy juttatják. És mindvégig, egészen végig én vagyok az aki szégyellem magam. Másra nem is nagyon számíthatok én a mazomacho. Ha jól rémlik, valamire való blogger nem is néz tévét, még egy indokkal több, hogy ne is érezzem magam se valamire valónak, se bloggernek. Sőt, én mostanában azon kapom magam - nem volt ez mindig így, volt amikor beszélgetni szerettem jobban - hogy olyan végtelenül gyalázatosan vagyok tévészörfös, és éjjel mindez erősödik.
Többnyire nem a tartalomra figyelek, a mellékeseknél már elakadok.
Például a minap azon, hogy az ATV-n vagy nagyon szar lehet a menza - ha ilyen sárga mindenki - vagy azzal aki oda belép aláírattatnak egy papírt, hogy kötelesek együttműködni az ukrán szervmafiával és önként lemondani tulajdon májukról. Ha elgondoljuk, milyen nagybecsű a hírnév tulajdonlása napjainkban, méltányos fizettség ez érte.
Tegnap, Kósáné Kovács Magdát, úgy is mint EP képviselőt meg is zavarta mindez, mert tündökölve, napsárgán a következő mondatot szuszakolta ki a tüdejéből : "Az idő kifogja vájni azt a medret, melyekre az új szabályok alapjai fognak épülni" - hát epukám, mondtam én mindezt, úgy hajnal 1 óra tájt, obligát kisnadrágban, elterülve az ágyamon, tátogva mint aki hal. És azt is gondoltam e mondat után, hogy akkor most végre vége, jó kezekben vagyunk. Így lesz éjszakánként a nálam sárgából rózsaszín.Sejtettem én, de azért bizakodtam is, hogy azért mégsem történhet meg bármi. Részben volt csak igazam, akármi.