2005. október 23., vasárnap

Azt mondják ül valami az arcomon, mint ha valaki odarajzolt volna valamit. Gondolom mire gondolhatnak. A nagybüdös igazság az, hogy nem az arcomon ül, amit látnak az csak árnyék, egy képé, ami egészen máshol ül, és róla magam is tudok. Egy rajzvászon tehát az arcom, festek rá, és festeni hagyok. Egy ló van a képen, bokros teendőkkel, amilyet nem akartam. Rajta betegen szürke ég is van, nyúlszív és felhő. Gyámoltalan egyedülség, lágyan hullámzó téboly, az ott a  folyó. És az is van ami nem látszik, kígyók és démonok, lélekről leszakadt öntudatlan hús van. Mindezek vannak. És minden csak önmagában, és minden máshoz képest, és telis-tele mankóval, gyengeségek , vagy azok leplezésének esetére. És ott vannak egy csoportban a félnémák, és ott vannak a félig vakok, de ott a nemtörődömök, és a befogadás kényszere miatt érthetetlenek, s végül a konzumoriginalok.
Ott vannak és nevetnek akik semmi sem tudnak, és ott keseregnek akik semmit sem akarnak. És ott vagyok én is bent a képen,a már se ilyen se olyan vagy a mindenféle. Homályos vagyok és félszeg, mint egy bizonytalan vagy elrontott ecsetvonás. A háttérrel egybe olvadva alig lászik rajtam a vanás. És láb van és lépés is van, amin magamon, vagy rajtam. Túl. Háttérként még egy fal is szolgál, aminek neki kellene menni, nem áttörni, henem széttörni rajta.
És ott balra, na az a szürkeség ami egybe ér az éggel, az ott hamu, ne akard másnak látni félelmedben, még becsapnád magad, és engem is becsapnál. Mit látsz még,look at me (lukat mi)? Nem is szabad hogy idenézz, félnék csak azt látnád, amit magadban sem szívesen veszel észre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése