sebtolvaj

Rávetül nap a monitorra. Súrló a fény. horZSol is rendesen. Látni magamat az üvegen. A szemeket először, aztán pofacsontot, szájat. Bölcsességek megfogalmazására biztat mindez. Minden múlandó, csak a hányinger örök. Milyen ösztönnel rohanok, ha olyanokat látok, akiknek nincsen hovájuk? Csak idézgetik a kibaszott rókás részt a kis hercegből, amit én nem is olvastam még, mert egy akkora nagy tahó vagyok, de már így kívülről tudom az egészet, nem kronológikusan, de részletekben. Kellene egy szekrény, úgy értem elbújni benne, és keresve lenni, nem csak megtalálva. Valami azt súgja, mindez lehetetlen. Tőlem is az. Nem csak tőlem. Egyensúlyozom ezen, még jó hogy néhanap, kezembe nyom valaki egy parazojt, még az se baj, ha nem tud róla. Sőt pláne.