ahogy reggelre valaki fehérre festi a fogaimat, a korpát eltűnteti a hajamból, alhasi fájdalmaimat megszűnteti, a bőröm selymes lesz, és makulátlanul követve az arcom vonalát simává varázsolja az arcom, kidugítja az orromat, a szemem fehérje sem mutat hasonlóságot a húsvéti nyusziéval, szinte vakít, a hasizmom meg olyan feszes lesz hogy egy üllőt is rá lehetne ejteni, simán csak lepattanna. A szívből is kiállítaná a görcsöt, bevetné a körömágyat, élőflórás mosolyával bepermetezne, a vágytálat két kezébe hozná, úgy este felé, egy vasárnap. Légzésem egyenletes lenne és az izületeim sem fájnának, magabiztos lenne a a gyomorgörcsöm.
Kellene ez a reggel, kellene ezt elképzelni tudni. Tudom. De zöldágra jutni annyit tesz, hogy lemondani minden másról, különben is a plastic virág tovább tart. Ez van. Ne
Semmit sem értek, a legjobban magamat, persze ez érdekel már a legkevésbé. Már csak én hiányzok, de az örökre van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése