Nézek rémült férfiarcot, nem én vagyok a bajnok, sebaj, az idén olyan csak mint a tavaly (mit reméltem?). Most nőhetnek ismét bordák közt a gyomok, figyelem hogy rándul a gyomorideg, vele szűkül univerzumom. Nézek rémült férfiarcot, eltévedek a szobámban és hirtelen azt kérdezem: ki ez itt? Az előszoba az labirintus, ismétlődések szakrális tere, ahol elvesztem a fonalat, ahov kulcscsomóval repülni lehetett képzelt pírral az arcomon, aféle arc poética, most jó ha a küszöb el nem gáncsol. (Nincs kedvem, se dolgozni, se enni, se inni, se a szemetet levinni, de legjobban akarni nincs kedvem, ahogy a ti akarásotokat nézem egy ideje) Nézek rémült férfiarcot, figyelem mit üzen a rángás, hogy van e benne még alázat, melyet szeretni lehet, s hogy maga miért szereti így azt a lázat, melyre kevés minden igyekezet - elképzelek egy kezet, (na jó, fojtson meg...legyen ez) Nézek rámül férfiarcot, aztán háttal egy szakadékba hajtok és én a hús, nem leszek majd mélabús. Nézek rémült férfiarcot, a semmi a képembe röhög, az erősek privilégiuma csámcsogni a világtetemen, az erőkön, bíznak magukban, hogy tudásuk van és, hogy örök, de ösztönük gyáva, csak másokra hörög. Nézek rémült férfiarcot, fejet sínekre hajtok, alszok, ikesen, ékesen. Mert sok a pestinő és kevés a móka, és ködbe kell mosódni, de sose a jóba.
Valaki egyszer ellopta egy noteszlapomat, (úgy hitte joga van hozzá), aztán egyebet is és végül ez sem volt elég, felébredtem és nem találtam a lelkem. Megváltozott a világ, oda a betyárbecsület, nézz bármerre, nem találsz már tisztességes gyilkosokat, akinek nem csak rókaösztöne, de tartása is a fegyvere.
Nézek rémült férfiaarcot én már semmit, ti mást akartok, így vagyunk mi most, fejemben égitestet tartok, melyen nincsen oxigén, s ha jöttök belehaltok, de ne féljetek, én magam már nem vagyok ártalmas, a levegő fogyott el köröttem, képezve egyfajta negatív aurát. Akaratom sincsen, reggelente ébredéskor a plafonra ragasztom szemeimmel, azaz a két lyukkal ami itt maradt belőlem. Az lesz akartok amit akartok, és magatok lesztek,( így üresek, úgy ahogy vágytatok lenni), és egyedül lesztek, és szomorúak lesztek, de nem maradtok veszteg, csak nem lesz annyi sem bennetek, hogy egy rémültnek a szemébe nézzetek és mondani tudjatok valamit, azon kívűl, hogy : nem tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése