Jó volt, persze jó volt, és más volt, persze más, de marad majd néhány foltod, mert ez se több csak egy rándulás. Szép volt, persze szép volt,, önmagának úgy ahogy, és az az arcán idilli, könnyed módon siklottak alá a nílusi krokodili könnyek. És az Isten, veri a z Isten, önmagával és nem velem, őt megeszi majd lassan a látszat, én meg apatikusan kiverem.. Ócska is volt persze ócska, vak is voltam, persze vak, sziréna is volt meg szirének, mindők néma, egyik se mondta; védd magad.
És pokol is lesz, persze pokol, mert önmagáért gyáván másokat okol, és űz el, nem is veszi észre, hogy még lobog, de költözik belőle a tűz el. És kincse is van, persze kincse, foszló tetemeknek tincse, minden vagyona a nincse, és olyan fajtán egotomán, hogy attól élvez el, ha egy mondatod úgy keztdhet, hogy : ÉN (aztán abban a legszegényebb, elkélne a hitel), ha a dunába lőné egy ensz katona, legfeljebb akkor kerülne helyére belső rendje, ha maradna az ego mellett még némi hely. És rád is lehelt, persze lehelt is rád, és nem vetted észre mérgeit, ostoba voltál, persze fajankó, mert rajta már semmi nem segít - eként hasonlít csak hozzád, de ezt is bánod.
És az is mindegy, hogy bambán nézel, vagy könnyes szemmel utána intsz, törtet az énje, csukladozva, sejlő emléke a gerinc, míg ő maga egy dohos pince, palotának árulja néhanap, és hiszi, akad neki majd egy vak.
És gyáva ngyon, persze gyáva, vámot ő soha sem fizet, eliszkol a zöldhatáron, ezt erényként mondja el mindenkinek, színezi szürke és unalmas illúzióit, füsttel színezi szépre, nem nagyon jut eszébe semmi magán kívül, ha feltekint az égre. Az néz, hogy mi a könnyű, a fájdalmat másra hagyja. És jó lenne most üvölteni, hogy senki ne hallja, csak bentre, kilélegezni a néhány tonnyányi űrt, hogy a csön végre kihulljon rögökben, kimondani, igen ki, most már megint semmi vagyok, ne írjatok, ne hívjatok, az ajtómra kitenni a táblát: magamon kívül vagyok.
És hogy mi legyen a szemetekkel, keresni kellene tán egy dombot. Míg ő szétszórja a világban verzióit, megágyazni neki benne. És ő az emberszakon. Veszélyes világ. A végén majd énből szigorlatoz, és elbukik.
Egy Lidocain felhő tannyáz felettem, ablakom kitárva belélegeztem, az van most belül, az a zsibbadás, reméljük jó sokáig tart, míg amaz elpusztul teljesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése