Érmét dobnék, mert az fej vagy írás, de félnék, hogy kétszer is elfogna a sírás, hogy egyre megyek és az elremélt csodák nélkülem valók. Vagy, ha mondjuk az élére esne az érme, restelkedni is nekem kellene érte, hogy én szolgáltatom a precendenst, s nem az engem. Vagy magamat elhagyva akadna el a szavam és a nagy ábrándok hordákban rontanának rám. De érme.
Térfelet választanék a fele királyságból, sehogy nem tudnék kiszeretni a tényleg királylányból, így lenne hét fej és hét írás egyből, tenyeremmel felfognám sárkánykönnyeket, tüdőmmel a füstöt és a tüzet. Bátor lennék, vonatkoztassunk el tőlem.
Jó lenne jónak lenni végül, amikor a zeniten van az érem, nem csak annak látszani, hanem érezni erőst, hogy van a van. Mindaddig csak filkójáték mindez, ha nem tölti be olyan értelem, melyet már nem lehet tovább osztani.
Lehet, most a kéz nem tudja mit csinál, az elme nem tudja mit gondol pontosan - csak valaki, valami használja, máshonnan üzen. Érts meg - ezt magamnak mondom, és egy kicsit másnak.
Mondom - szitáló eső, a baj rendszerint tökéletes. Mint ahogy én is folyton egységbe akarok esni, csak az lenne kétségbeejtő, hogy én vagyok a légy, és a levesbe ejt ő.
Megkérem a példákat, hogy ne statuáljanak engem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése