sebtolvaj

Meg kell őrizni a komolyságot. Nem illő olyat mondani, hog mi legyen a nemzet nagyasszonyával, akinek bizonyítottan nincsenek személyes törekvései, hamvas húsát és édes vérét a nemzet oltárán szándékozik feláldozni érettünk - semmi kétség, egy deka sütögetni való pecsenyéje nincsen, nem eszik, nem emészt, nem ürít. Gyakorlatilag semmi sandaság vádja nem érheti őt. Teheti, országunkban világviszonylatban is a legalacsonyabb az egy főre jutó emlékezet. Bár folyton egy másik múltról beszél mindenki. Uszkve tíz millió múlt létezik eleddig, ezzel azonban nincs is semmi baj, a tudomásul vételével azzal annál inkább több. Azért jó lesz elgondolni a világot, ezt a szűket itt, a földrajzi értrelemben vett világot, amikor a rendőrvicc majd hatóság elleni erőszaknak minősül, a locsoló vers meg puccsnak.  Amikor minden gondolatot érdemes legalább 100-szor megrágni, lehetőleg annyiszor, hogy ne legyen éle semminek a kimondás időpontjában. Ezt általában az várja el akinek egy ilyenje sincs a ládafiában, sablonszövegekkel operál, tegyük hozzá, jó hatásfokkal, hiszen van táptalaj hozzá rendesen. Akkor és csak is így még elvészhet az az apró, de cseppet sem jelentéktelen részlet, hogy akinek nincsenek elvei, az végső soron elvtelen. Ezzel az attitűddel ülni le a nagy nemzeti- köztársasági rulettasztalhoz - kinek hogy. Hazárdnak rendületlenül..., és te leszel, nem tehetsz mást. Örökös sub rosa.