2005. január 10., hétfő
Azt szerette, azt akarta, hogy meglassítsa az időt, hogy az élete valami tömény, telített oldat legyen. Azzal nem számolt, hogy ha ez mások bőrére fröccsen, attól kiütésük lesz. Lassan hömpölygő időt akart csak, a halhatatlanság illuzióját, mert a halálba - ahogy először kinyitotta a szemét - sehogy sem tudott belenyugodni. Volt, hogy egyre csak ez dörömbölt az agyában. De lassú időt és halhatatlanságot akart, mindent végzetesen végletesen megélni, úgy mondta; ilyenkor úgy érzi mint ha élne. Felkavaró életet akart, még ha csak magának és talán valakinek. Igénybevevő életet, amin látszik a használódás météke. Azonos hasonlóságú embert. Aztán amikor ennek egy kicsit is a közelébe került akkor váratlanul, ugyanakkor meglhetős magabiztonsággal lett bizonytalan. Magába vett hitet akart, és undorodott attól, hogy ezt kizárólag már csak másoktól kaphatja meg. Ezt mechanikusnak találta, iszonyodott ennek az egyszerű piaci voltától. Gyakran kérdezte magát és másokat; az élet ilyen, vagy ezek csak mi vagyunk? Nem voltak hagyományos értelemben vett izmai, csak rándulásai voltak, az izmok emlékezete inkább. Valami volt, amibe emlékezni járt a lélek, olykor szépnek is gondolta ezt, lelkiismeretfurdalása is támadt, ha ezt másnak megmutatta. És megmutatta, mert úgy érezte meg kell mutatnia, és mert el is fáradt a nézésébe. Egy szemet keresett, és néha azt hitte, hogy megtalálta. Máskor azt akarta, hogy észrevegyék a szemét. Mindent kettévágott, szétszedett, rombolt ás tombolt. Azt akarta, hogy szeressék, de nem tudta elhinni ha így volt is, mert gyűlölte magát. Hogy ezt elviselhesse ragaszkodott magához, úgy gondolta ez is kötődés. Teremtetlen világ. Majd mindenben tévedett, ilyenkor nem tudta mit csináljon. Hagyja a világot, a világát megtörténni, vagy avatkozzon, csináljon jobbat, vagy egyszerűen csak másikat. Tépelődött, aztán meg eltépődött. Csak azok sírtak utána, akiknek nem volt méltó soha sem a könnyeire. Volt, hogy egy hetet, egy hónapnag érzett. Ha így volt, ezt igyekezett átaludni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése