sebtolvaj

Jeleket rajzol az eső az ablakomra. Megnevez valamit, amit nem értek. Egyáltalán. Valami utazó. Ahogy elhajóz. Ahogy visszavárja önmagát. És közben csak út. Olyan út amit nem akar megtenni, de tudja, hogy távolság nélkül nem utazás az utazás. Hogy kell ez az ék. A köz, hogy feszüljön valami, mert így van ez ide nekünk kitalálva, a feszülés szervezi. Valamivé. Hogy nem értem kétségbeejtő. Ha értem, nem kár értem. Szellemeket igézek, időt juttatok észbe, böfögtetek, kérődzök. Csoda e, ha nem hoz lázba a leesett hamu látványa az aztalon. Cukrot csipegetni, arra lenne eszem. Az nagykanállal, észbe. Beleragadni mézbe, míg az isten félrenéz.