A konyhakéz állapot pontosan azt jelentené, hogy nem vagyok a kezem ura. Kontrollt veszteni persze a kollektív értelmezés szerint kerülendő, ártalmas, holott náddal ringató kavargás, de leginkább veszélyes vízizaj, csobogás, örvény, aztán meg bolyhos káosz, szöszmösz jellegű kuncogásokkal. Nem ijesztő káosz, vagy lehet, hogy nagyon is ijesztő, csak valahogy most a jobb élni mint megijedni medrében árad a fősodor. Van is bennem ez a vészcsengő, metőöv vagy mi, hogy a 8 napon túl gyógyuló érintés az már kéz őrületnek minősül. Van amikor egyetelen egybefüggő pillanatnak tudok érezni mindent, ami eddig történt velem és ez sok idő, azon felül a giccs határain való egyensúlyozás is, ismerem már magam, ennyire és nem jobban. Beszélebeszélekbeszélek,hallgatokhallgatokhallgatok, esti neszek. lopakodó, játszós fények. Ijesztően sok idő, mint ahogy az is ijesztő, ahogy csimpaszkodnak azok akik kihullanak ebből az időből, függetlenül attól, hogy maradnának e vagy nem. Furcsa, néha olyan üresnek érzem magam, a különös az, hogy a változás soha nem tetten érhető és az ehhez való viszonyom változása is alig kitapintható pulzusszámmal árulja el magát. Egy boeing is letudna szállni ilyenkor bennem, akkora hely lesz. Minden összezavar, mindent összezavarok. Kint esett le ami eddig belül volt a hó. Ablaknál állva láttam ezt, nem mondtam semmit, gondolni is csak annyit tudtam, hogy hahó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése