Képzelj el. Képzeld el azt, hogy engem látsz. Na jó, tényleg nem egészen így gondoltam, ne képzeld el, hanem nézz ide. Azért kezdtem így, mert ha lehetséges volna hogy én te legyek, akkor nem biztos, hogy ezt az egészet meghallanám, vagy elakarnám képzelni. De gyere most vissza, ne kalandozz el, nézz ide. Most még rám. Igen, én vagyok az, igen most intek neked, az vagyok én, az vagyok aki integet egy történet szélén, aki széles mozdulatokat tesz, és tekergeti a nyakát, a szemem pedig remeg. És te, aki most rám tekintesz, abból a történetből nézel, aminek én most a szélén állok, te vagy ott a történetemben, én meg állok a szélén. Mint ahogy a szerényebb képességű futballjátékosok szoktak kupeszerdákon, esetleg szerelemcsütörtökökön. Tehát ott állok a történet partvonalán, idegen vagyok, nem is mondok semmit, úgy értem semmi szokatlant, vagy megszokhatatlant, jobbára a csend is rendhagyó, ami eltátott fejemből kigőzölög. Te meg ott a történetemben, a játéktérben, el lennél mondjuk tévedve. Nem találnád a kijáratot és én meg hülyén érezném magam, mert annak ideján nem képzeltem bele ajtót se, azt hittem, hogy ez olyan hely is lehet, ahonnan nem akarok majd messzire menni, és te az ott, aki messze vagy, neked sem megerőltető a maradás. Most elbizonytalanodtam, látod, a fejem is leszegtem - meg kell vallanom, nagy ijedtségemből kifolyólag fordulnék egy kicsit hogy valahogy máshogy, valami másik történetnek álljak a szélén és talán, hogy másik történetet képzeljek el. Kicsit odébb, de lényegében ugyanezt. A végén felparcellázom a világomat és majd jól nem lesz egy talpalatnyi szabad terület sem. Befogok szorulni, csapdába esek, ha ugyan már rég meg nem esett, és csak vigasztalgattam eddig magam. Aztán meg attól is tartok, mert mindez olyan rég történt, hogy nem emlékszem pontosan; lehet hogy mégis tettem valahova gondolatból ajtót. Ha így lenne, oltsd le a lámpát, fájna látnom azt ahogy így állok itt a semmi szélén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése