Elhatározás. Nem félek. Na, így kezdeni egy mondatot - nem sok jót jelent. Igazából kurvára félek, vagy is azt hiszem féltek valamit, de nem tudom pontosan mi az. Lehet ez éppen (megint csak ide lyukadok ki; idő, amiben elolvadni lehet), vagy az a tény ijeszt, hogy a testemben lehet az, az a valami, az az idegen elem, aminek nem is fontos a neve, meg nem is érteném, mert latinul van, csak az érdekes ebből, ahogy rúg kapál majd bennem, karmolászhat és rághat. ( A legrosszabb persze az volna, ha olyan valami lenne aminek még neve sincs, mindig is vágytam ilyen elbánásra) Eszembe jut az is, hogy tkp a lelkemnek elege lett már abból, hogy mindig ő a hunyó, és illedelmesen de, úgy makacs határozottsággal tovább tolta aktáimat az organikus részek felé és azt mondta halkan: ipi-apacs, egy, kettő, három, mikrofonpróba. Egy sor olyan dologra kényszerít ezzel, amit nem szeretnék, de őt ez nem érdekli, nem vagyok tehát nagy barátja magamnak, nem is fogok randitzni (magammal) a fizika síkon - talán majd majtényin. A figyelmem is osztott, szorzott, és nem tudok bízni benne, mert eddig a nagy számítgatásai után egy halom hibás adatot dobott elém (néha belém is), én meg megkajoltam neki. Biztos majd egyszer megbocsátok magamnak érte, (vagy segítenek megbocsátani mások) de ha nem az sem olyan nagy baj, az sem lesz baj, ha csak betemetődik az egész, mint egy sikertelen építkezés munkagödre, vagy úgy ahogy a sírok szoktak.
Majd nézem már nem sokára a fakó, fényüket vesztett csempéket, a még, foltokban tükröződésüket megőrző felületeken látni fogom az arcom néhány töredékét, nyújtogatom hiún a nyakamat, hogy az előnyös részek kerüljenek érdeklődésem látóterébe aztán pedig a homlok, és biztos hinni is szeretném, hogy nem áll görcsbe a nyakam majd magamtól, hogy nem lesz az csempés-botlás. Mosolyradarommal megkeresem azt a valamit, a valamennyire rajtam kívülit, de végül is bennem. A nevemen fognak szólítani, hogy h.zs munkadarabot kérnék megmunkálásra a munkaasztalra, az esztergályos már várja, védőszemüveg kötelező, meg piros kúrzívval, hogy fellebezésnek ezúttal helye nincs - na nem mint ha komolyan gondoltam volna. Reflex volt csak. A vizeletmintás üvegcsével - december lévén - olyan hópelyhes felrázósat játszok, a kis színes házikót, - és a balettos lányokat előtte, amit már gyerekként sem értettem, hogy a francba nem fagy le a derekuk olyan lengén - azt hozzá képzelem. Urina üledék kontra hó. Soha ennyire nem akartam nem tudomást venni a testemről. Soha ennyire nem akart hozzám tartozni még a testem.
Megpróbálok pozitívan hozzáállni ehhez az egészhez, negatív laboreredményt kérek idén a Jézuskától. Ha ez kurva nagy kérés, akkor feldíszitek kínomban, de performansz jelleggel egy infúziós* állványt.
*licens by mother of e
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése