Most az mondogatom magamnak, hogy nyugi, hogy jajj most csak el ne kalandozz, mert aztán sose találsz vissza már ahhoz a magadhoz, amit úgy elgondoltál, jó rég egy végsősörön, mert hallgatni arany, de hát beszélni az meg igen is öröm, már hogy ha van kihez, lehetne neve is, Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, esetleg Inez. A rontott szavak, meg a célbaértek, és még tétova hogyanokkal elkeveredve a sosem volt miértek. Na meg hogy van e olyan, ami hihető, hogy annak lenni mint náthának a (s)maciméz, és ahogy ez kinéz, nyüzüge szavakkal formálom a csenevész mondatokat, a magam képére, de rossz isten lennék, túl sokat gondolok a világ végére. Járok is oda sokat, a végére meg vissza, teagőznek kellene lennem, vagy annak aki főzi, annak aki issza. A fejemben ma párnacsata van, tollak szállnak, könnyűség. Minek is mondjam, reszketős derű, vagy csak a félelem maga, mit megszoktam én a féleszű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése