sebtolvaj

Olykor megrémít, hogy hova is gondolok/gondoltam. Potenciálisan sehova, aktuálisan pedig nagyon is messze gondolok, ami nem is volna tán baj (mert minden bizonnyal úgy mondjuk ezt; alvásnélküli álmodás), de hát a gyakoriság az aggasztó tud lenni. És akkor vált a hovagondolás baljós színezetűre, amikor a könnyűség már majdnem... Hogy is? Mit is akartál mondani? Csak annyit, hogy nyavalyogsz, ha felpofoznak, csak is akkor térsz magadhoz, az élet alvás, és ha tényleg létezik olyan, hogy szerelem, az benne a légszomj, amire felébredhetsz hajnalonta. Hogy megkérdezd magad: akkor én most hova is gondolok? Izgatottan térképet keresel, gobostűkkel bejelölsz néhány rangos helyet, méricskélsz, viszonytasz, beled bújik néhány órára az ördög és te meg vagy olyan hülye, hogy összemosódj vele. Mint ha ezen múlna. Mint ha rajtad múlna. Egyáltalán múlik e valamin, vagy az egész valami véletlenjáték, és te meg itt eljátszod, hogy résztvevő vagy? Fájóan látszol e már ostobának egy olyan szemben ami történetsen nem a tied, de úgy gondolod el, hogy a tiéd is lehetne? Hogy te már mindent eltudsz képzelni, nos..., azt tudd meg hogy mese, ezzel ringatod, hol riogatod magad. Szerintem a "hol" nem volt, úgy értem, azt az ember mindig maga csinálja és van hogy kegyes pillanataiban képes is azt megteremteni. Megvagyok húzatva, ekkora szélben.