Fogalmam sincsen, hogy a valóság (mint olyan) létezik e. Arról aztán még kevésbé van a halvány lilám, hogy mi az érzékelés. Keresni a bizonyítékokat, azt lehet, kutatni a ráutaló, árulkodó jeleket, tárgyi bizonyítékokat lehet, feltételezni, hogy az írás létezik, fekete-fehéren leírva vagyon minden ami számunkra most érdekes, s hogy ha már egyszer van, akkor lesz köztünk írástudó felolvasni a vonatkozót.(amúgy meg dadogni közösen) Ezt mindet lehet. Ha pedig mindent lehet, vágyni is lehet, még akkor is ha nem, ebben rejlene az olyan fogalmak jelentése, amelyek nem sokat mondanak önmagukban, elsőnek rögtön e szó: igazság. Végül is a mulatságról senki de senki nem tudja, hogy valójában létezik e, de mindenki szeretné, hogy legyen, ha még feljebb lépünk az őszinteség lajtorjáján akkor az is ki lehet jelenteni, hogy nem is csak szeretnénk, hanem egyenesen akarjuk, sokszor zsarnokian. Nem egyformán, nem öntőformából kiesett elégedettséget értve ez alatt, személyre szabottat, hihetőt, végső soron igazat.
És arcot is ellopni a félig sötétben - félig világosban, azt sem tudom mi (alávaló árulás, vagy valami megismételhetetlen kivételes állapot, vagy lebegés e kettő között), és hogy a kezem laza mozdulása tönkreteszi mindezt, vagy éppen ellenkezőleg: elbeszéli, kilocsogja, vagy csitítja azt a valamit. Fogalmam sincs, régen értem az arcomhoz, és jó okom volt rá, úgy hittem nincs is, feltételezni sem nagyon mertem. Túl sokat gondolkodom, a jótól egyből azt kezdem tudakolni miért jó és miért nem más, esetleg miért nem rossz. Nem azzal van a baj, hogy ne lennék jelen, nincs baj egyáltalán. Jelen vagyok, csak ez néha elsodor, feloldódom benne mint egy oldatban, már megszoktam, de azért meglepő lehet ez. Nem mondom többet, hogy nincs baj, az mindig olyan vészjóslóan hangzik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése