sebtolvaj

Én egy ideje, elvesztettem minden kedvemet, bár nem tudom azt sem, hogy miért is bánom, ha nem jön méltató levél, esetleg egy mp, abból is a három. Isa három és igény vagyunk, másra is meg önmagunkra kijelentő mondat, de uszály is - mint ilyen tehetetlen, néha elmerjük képzelni; egy hajó majd a kikötőbe vontat. Ez a bajom, még össze sem csomagoltam rendesen, már is azon jár az eszem, hogy milyen az érkezés, aztán nehéz mégis csak megszokni, hogy a bőröndből redszerint hiányzik a fogkefe, a fésű meg a zokni. Az idő ezalatt mindvégig az izmokban dekkol, ernyed és várom mivel rukkol elő az a télutóember aki bennem lakik mióta üres hotelszobának tudom elképzelni magam. Amikor azt írom le: félek, nem kell valami rettenetes szerencsétlenségre gondolnom, olyan csak az is mint minden más, volni,vanni, lenni, a nem levés, vagy az elmúlás.
Higannyal mérhető lázam nincsen, bigyózok.