sebtolvaj

Elképzelek e valakit? Ahogy egy szagos reggelen felébred, az útját is a fényeknek, ahogy az arcára tévednek és ringatják nélkülem-helyettem telente. Elképzelem ahogy szívhatlan kabátban alszik, mert elbóbiskolt az este, aztán a szecessziós ívú hajakat, meg azt is ahogy rándul a teste. Elképzelek egy délutánt és rögtön bele egy utcát, de üresen, egy jelet a szájra, amit isten odafestett. Elképzelem, hogy nem vagyok vak, bár mindez a vakok kivátsága volna. Elképzelem, hogy nem képzelem el, inkább csak engem képzel el a lehetetlen. És tényleg... a tényleg pedig makacs dolog.