sebtolvaj

Fejjel lefele aláírt képeslapok, idén megtalált, de tavalyi ajándékok és távolodó távolság meg hiányzó (lánc)szem. Hozzá ünnepi hangulatok hűlt helyei, na az alighanem a köret. Elképzelés arról, ahogy elképzel majd a január, amit már úgy szeretnék ha lenne, a képzelés idejét, helyét, a rohanó agyamat benne, az elszakadt kabátomat. A kezemet, azt az ostobát. Hogy elenged a nyár is teljesen, és nem hányok tőle epét, de semmi esetre sem lesz kolbászszagú a böfögésem. Hogy megszokom a kavargást, hogy mindez nem lesz ijesztő, se nekem se másnak. Hogy lehet velem valami, hogy történhetek, hogy lehet engem és így tovább és hogy mindez bárki másra. Nem. Nem bárkire, másra. Hogy a nyugvás az tényleg lehetetlen.