2005. december 30., péntek

Mitévő vagyok. Elvileg az foglalkoztat ami nem foglalkoztathat, ezért gyakran kérdezgetem azt, hogy: mi legyen - az agyam magához intézett kérdéseivel szemben, úgy érzem némi eltartással viseltetetik (legújabbkor). Mert én már nem nagyon akarok egy csomó dolgot tenni és nem tenni se. Nem akarok papírdudát fújni se, ki fogok lógni a sorból, pedig csak a sörből szeretnék kilógni. De, ha jobban meggondolom, most abból sem annyira. Tegnap isa bor. Ha nem érdekel semmi akkor közömbös vagyok. Ha lefele biggyed a szám, akkor érzékeny vagyok. Ha nem értem azt, hogy miért az a (nekem) sok, akkor értetlen vagyok. Ha megértem, de nem tudom hova tenni, akkor éretlen vagyok. Ha vagyok (egyáltalán), akkor önző is vagyok. Ha botránkoztat, hogy a világ csak birtokba vehető, gyarmattá tehető seggek összesége volna, tán aszexuális vagyok. HA meztelen vagyok, akkor testtelen vagyok. Ha nem vagyok kint, bent vagyok. Ha nem vagyok bent, akkor sehol se vagyok. Ha sírni lenne kedvem, akkor erőtlen vagyok. Ha ehhez nincs elegendő igeranyagom, akkor tanácstalan vagyok. Ha úgy érzem, hogy mindezt kezdem megérteni, akkor pedig kétségbeesetten buta vagyok.(amikor mindjárt jönnek a törökök, akkor nemzetietlen vagyok) Ha hülyeséget mondanak nekem, türelmetlen vagyok. Ha nem is szólítanak, akkor magányos vagyok. Amikor alszom, én akkor is álmos vagyok. Ha kinézek az ablakon, akkor elvágyódó vagyok. Ha van merszem bevallani magamnak, hogy gyáva vagyok, na azt sehogy nem tudom értelmezni. Ha gondolkodom, akkor teát hagyok a csésze alján, s tudni való, ott marad az alján az összes cukor. Szájíz marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése