2005. december 15., csütörtök

Aki azt kérdezi, hogy ki ment meg engem? - az tudnivaló; menthetetlen. Ilyen és ehhez hasonló dolgok jártak az agyában, de úgy és annyira elfáradt a nap végére, hogy egy ízben arra lett figyelmes, hogy a szája szélén langyos nyál folyik ki lustán. Bele a világba. De hogy így esett, akkor már egy csapásra köze is lett hozzá, nem kevesebbhez és nem többhöz, a világhoz, ahhoz amit szubjekíve ő teremtett, de mindig és csak is mások által nyerhetett érvényt. Nyál mentén. Ezt a minőséget aztán meglehetős gyűlölte, ha arra gondolt, hogy ez igazából benne is létező, a beilleszkedés kényszerére gondolt, és kontrasztként elengedhetelennek tűnő dolgai szolgáltak, melyektől egyszerre szenvedett de úgyazon érzelmi potenciállal szerette is őket. Folyton lesben kellett állnia, mindúntalan azt hitte, hogy rá ragadoznak, persze valahol ő is ott volt a másodragadozók halmazában és így tovább. Nem nagyon fért a fejébe a győzés. Nem is nagyon volt érzéke hozzá, vágyni is csak áttételesen vágyott, amolyan sírva vígadásnak gondolta. Jelentéktelennek tűnő mondatokat tudott évekig a fejében hordani, néha megidézte őket, vagy egy idegen szájból hirtelen előbuggyantak, ha ne mtörődött velük. Ilyenkor mosolygott kifele, alig egy tucat ha tudta hogy akkor ő ott zokog. Elnézték neki. A ciklikusság, a hullámzás volt a mániája. Hosszúra nyúlt de poént nélkülöző viccs volt az egész létezése, aztán végül a halála is. Egy este, szédülten ment az utcán, kezét szétgombolt kabátja zsebeibe dugva, kissé megnyitva a kabátot, éppen hazafele sietetve, hajadonfőtt, éppen jól érezte magát, elképzelte a lakást, benne a fényeket, a hőmérssékletet, a páratartalmat, az ablakon átzuhanó látványt, kinti is benti zajokat, az ottlét mámorát és azt ahogy ez úgy kavarog benne, mint a fagylalt azokban a régi alumínium tégelyekben, a,it ha sokáig nézett szédülni kezdett (az anyja alzheimer kóros volt, az apja cukrász). Mire éppen elképzelt mindent, akkor ért egy kandeláber alá, ahol egy kilazult csavar okánl ráesett a karácsonyi dekoráció majd egy mázsás fémből való váza és agyonütötte. Másnap aztán úgy folytatódott minden ahogy addig, reggel fel kelt és azt kérdezte; ki ment meg engem? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése