A hiánnyal terhelt idő kétszer számít. Akinek a hiány a bérlőtársa, a matraca, az kétszer él. Kétszer, de feleslegesen. Megtudna őrülni attól, hogy azt a másik időt valahogy szinkronba hozza emezzel, a belsővel. Tán irígykedik is, amaznak a könnyűsége miatt, te tudja azért, az se sokkal jobb. És abban, abban a másik időben, abban is is ott lopakodok a hiány, mert ott, csak valahogy más arca van (nem hasonlít erre, érezni lehetetlen, megérteni is borzasztó nehéz), még nem unalmas, még el lehet hinni róla, hogy élhetőbb. A tanulság mi lenne? És mi lenne, ha lenne? Osztásly vigyázz, a létszám x az enediken, hiányzik sebtolvaj. A maga kárára, számára. Egyszerű ez, csak bonyolultan hangzik. Egy nagy hiánynak kellene lenni, elviselhetetlennek. Életnek. Egyszer, nem kétszer. Azt meg úgyse én mondom ki, hogy utoljára. Én ilyet nem tudok kimondani. Gyanítom senki sem fogja, helyettem. Körbeértem.
A hiánnyal terhelt idő...stb
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése