sebtolvaj

Olyan, mintha lennének bennem dolgok. Nem is, olyan mint ha, keletkeznének bennem, létrejönnének a dolgok. Ügyet sem vetek rájuk, halvaszületettnek gondolom mindőket, egy sincs amiben hinni tudnék igazán. És kérdeznek és kérdezek én, de a dolgokról hallgatok inkább, nem hagyom hogy fecsegjenek a dolgok. A dolgaim. Azt meg pláne nem lehet mondani, hogy dolgaink, mert ezek aztán végképp nem olyan dolgok, amiket többes számba lehetne tenni, jó ha én megemésztem, de írva van, erős vagyok mint a bivaly.Papírom van róla, s ha van nyilván azért kaptma, hogy elgyengülés alkalmával, kellő bűntudattla legyen maga az összeomlás. Nem veszem észre azt, ahogy ezek a dolgok lesznek, a folyamat felett gyáván elnézek, a repülőszőnyeg alá seprem, mert ha morzsa kerül a talp alá, hát máris oda az illúzió. Nem vagyok abban sem bizonyos, hogy amik itt leszenek, azok valójában dolgok lennének, lehet hogy csak tüdőben remegő levegő. Értésre, féltésre, e kettőre kapacitálok, magamat, másokat, ...és citálok sokat. Állok egy nagy térkép előtt, mint egy nagy hadvezér a sorsdöntő csata előtt, de már nincsen eladó földrész, és hódítási ambícióim sincsenek. Mim van nekem? És miért? É miért kétoldali? É miért tüszős? Mi ez nap itt? Mi ez a bánat? Mi a bánat ez?