sebtolvaj

Van egy tökéletes világ, el lehet képzelni. El, tudom, jó nyálas, de
eltudom. Mondjuk tudnék benne élni, ideig óráig, ezt is eltudom
képzelni. És benne és is lennék a nyálas. Élnék nyálas jogaimmal. Majd
hogy minden tökéletes volna. A metrószerelvényeken én lennék az
egyetlen utas példának okárért és nem lenne rajtam a para, hogy van e
őrült aki az életemre törne. Az ablakok repkénnyel lennének befuttava.
Nagyon dúsan. Magát a világot csak úgy kell elkjézelni mint Orlando-ét,
nem a díszletet, hanem benne az időt. Ettől lenne ez a világ ugyanis
tökéletes, hogy tök életes, hogy élet szag van vagy mi, és hogy az
embereknek lenne hátrafele 5000 év emlékezete, meg előre is lenne
mondjuk 5000 év, mert hogy ha tökéletes akkor már legyen szimmetrikus
is. Ez összesn 10000 év, kerek szám, perfekt. Ennyi jutna mindenkinek.
Ez meg igazságos, azt mondja az idevonatkozó érzetünk, hogy az
igazságosság, az már majdhogy a tökély partjait mossa. A tökéletes
világban minden baromi bonyolult volna, de nem ebben rejlene a varázsa,
hanem hogy ez a tökéletes nyálasokat nem érdekelné egyáltalában. Nem,
mert nem. A tökéletes világbn nem volna em boldogság, sem
boldogtalanság. Az emberek nem locsognának folyton idiótaságokat arról,
hogy voltaképpen mi is a blodogsá, meg hogy hogyan kell élni. Semmi
ilyenről nem szólna soha, semmi, mert a tökéletes nyálasok nagyon is
jól tudnák, hogy a tökéletes világ, tökéletes életét nem azért kell
leélni, hogy az élet önmaga megértéséből teljen ki. Ezt a nyálasok már
az első osztályban memoriterként kapnák észhez. Lennének benne a
nyálközpontok, ilyen olyan helyek, ahova eljárnak nembeszélni. A
tökéletes világban telne az idő, de naptárban a dátum, az óra mutatói,
mindig ott állnának, egy azon napon, egy azon órában, egy azon percben.
Azt a tökéletes világban senkinek eszébe sem jutna, hogy ennek miértjei
felől töprengjen. Mindig naplemente is volna, ez majd elfelejtettem,
mindig ugyanazokkal a sirályokkal, mindig azzal a Lánc-híddal, a
napkorong, meg egész egszerűen valami aranysárgával oda volna kenve az
égre és slussz-passz. Lennének nyálünnepek is. lyankor a tökéletesek
aopraja-nagyja összegyűlne egy hlyen és nem foglalna állást, nem vallan
színt arról, hogy mint gondol a többi sok tökéletesekről. Kiosztanák a
nyál-díjakat a legtökéletesebbek elejének. A házaik tökéletesek
volnának. A szobáik meg tisztára hasonlítanának az én jelenlegi
szobámra, de az abban a relációban, az ott bizony tökéletes volna,
szóval nem kell rinyálnom nekem itt. Emlékezetük nem volna a
tökéleteseknek, folyton ugyanazt a pillanatott élnék, ebben a temérdek
időben, ami ebben a tökéletes világban volna. nem gondolkodnának
olyanon, hogy a világ hány oillantból rakható össze tökéletesen, mert
nagyon is jól tudnák, nagy simán tudnák, hogy a tökéletes világ
egyetlen pillanatból áll. Minket meg nem értenének ezek a nyálasok meg.
Nem értenék, hogy ez a temérdek időt mi, hogy nem fáradunk el hurcolni
egy életen át. nem értenék, de nem kérdeznének, mert a tökéletesek nem
kérdeznek, semmit, és soha. E két szó, egyébként a himnuszuk kezdősora
is lenne. Tökéletes borokat innának, tökéletes élelmiszereket ennének.
A betegségeik szintúgy tökéletesek lennének. Rövid lefolyásúak, és soha
nem végződnénen, ilyen földi módon vett halállal. A hibáik is
tökéletesek volnának, ha valaki hibázna például, és ők ezt szóra is
méltanák, akkor azt mondanák, eszem azt a tökéletes szívedet. Ha
egymásra néznének, magukat látnák, ahogy ketten vannak egyedül. A
magányaik is makulátlanok volnák.
Néha látom ezt a világot, felsejlenek rettentő körvonalai, és pont a
rapid eye movment kellős közepén, azt gondolom, hogy mint egy vásott
gyerek a homkozóban, hogy én ezt a birodalmat bizony, a lábammal
illetem, hogy szétrúgom, hogy írmagja se... Dühös vagyok, vagy csak
irígy vagyok. Vagy talán istenbocsá - bolond? De elaszom, mindig ez a
vége.