sebtolvaj

Az ember utána néz a gépnek. Utána, annak ami vagy 10 óra múlva a Narita reptéren landol majd. Utána néz és nem azon gondolkodik olyankor, hogy a szíve most éppen meghasadni készül. Nem ezzel törödik, bölcsen csak az foglalkoztatja, hogy az a hatalmas fém, az most hogyan tud ilyen robajjal eltűnni, de úgy mint ha sose lett volna. És hogy hihetetlen, hogy a gyomrában, szinte majdnem minden benne van. A mindennek hitt minden van benne, hogy pontosak legyünk. A gravitációval bíbelődik, felfrissíti a felhajtóerőről olvasottakat. Igyekszik tényszerű maradni. Ezt az egészet dobozba teszi, mint a mozigépész a tekercseket, ha vége van a filmnek. És elrakja valahová, maga sem tudja miért. Néhanapján előkerül, leporolja, máshova teszi, fecnit fog, körmöl és ragaszt, nem érti mit keres ez itt. Felteszi a szekrény tetejére ismét, utána néz. Ez már nem repül soha, ezt gondolja olyankor, bele a levegőbe. Olyan kedve lesz, amit leírni se bír.