Bizonyos nők, bizonyos telefonjai. Pontosabban két férjezett bizonyos nő, két bizonyos telefonjai. Az idegösszeomlás szélén. Nincsenek megbecsülve, ez a menü, és nem tudják a karácsonyi terítéket leszedni. A bejgli lavina alól telefonálnak hogy ők a lelküket ki, és nincsenek észrevéve, nem hatnak, nincsenek meghatódva. Javaslom, bújjanak ki a romok alól. Mondják nem lehet, a gyerekek is ott vannak. Mondom, akkor tényleg maradjanak, egyenek bejglit, merazjó, kirágni maguk.. Nagy sóhajokat eszközölnek, közlöm velük, hogy most ez nem hat a libidómra. Erre sóhajtanak egyet, (szeretik a kihívásokat). Mondják, minden szétesve, csak ülnek a karácsonyból megmaradt tápláléktetemeken, és azon kapják magukat, hogy tényleg dühösen szeletelik a répát a levesbe. Nyugatom őket, hogy ez normális, hogy néhány nap és rendbe jön minden. A férjük kinyitja majd a kocsi ajtaját, a műszerfal ragyogni fog, mint új korában és suhanni fognak az exkluzív éttermeik fele, el lesznek halmozva. Tulajdonképpen azt oltom beléjük, hogy nekik egy ilyen inverz karácsonyuk van. Vigasztalhatatlanok. Képzeljem, azt mondják; hónapok óta semmi. Megkérdezem, hogy akkor most dugásilag beszélünk? Erre sóhajtanak, aztán elköszönnek, leteszik a kagylót. Mindjárt jön a húsvét. A hűtelenek sem tudnak mit kezdeni az ünnepekkel. Rokonok vagyunk.
Kicsi gyerek, kicsi ház, kicsi lófasz, kicsi máz, kics push-up, kicsi make-up, készen is van a család.
(ja és ilyen időtájt száncsengő csiglingling)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése