sebtolvaj

Más plánt kell választani. Ebben a jelenlegiben minden részlet sokkal vaskosabban mutatkozik meg. Engem nem zavarnak ezek az eltúlzott apróságok, (Bergman filmjeiben, sokszor hosszú másodpercekig csak egyetlen információt láthatok). Tudom milyen az amikor a kevés is sok, hogy borzasztó sok. Csak én ezt már megszoktam, nem rémiszt, ha ilyen erőteljesen, ilyen részletgazdagon jelenik meg; az az egy. Ha patetikus vagyok (márpedig miért ne lennék), de ezérr akát szégyelhetem is magam, mert fogalmam sincs elbírja e a blog (úgy értem, hogy ez írás, és nagyon nem publikálás). Nincs egy valamire való tükröm, vagy csak olyasmi mint az elvarázsolt kastélyban, belenéz aki belenéz, mosolydul, megijed, vagy épp semmi sem csinál, aztán csak utána nézek. Örök integetés, örök búcsúzkodás, végül minden a helyén marad. Anyuka is. Sokat foglalkoztat most az a gondolat, hogy van amit egyáltalán nem lehet elmondani, hogy ez valami kísérlet, hogy kiosonkodni a karámon túlra, szavakért. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy azok a dolgok most a hangsúlyosabbak, amiket nem lehet elmondani, és ezt elmondani a valakinek vagy éppen magamnak, az képtelenség. Engem kiborít ez az év, ennek az évnek a vége. Nem tudok soha semmit kezdeni azzal, ha valaminek minden folytatás nélkül vége szakad. Mert ez egy ilyen év.Tudomásul talán tudomásul tudom venni, de ez nem nagy könnyebbség most nekem. Elmondani meg úgysem tudom, talán nem is lényeges. Talán érdekesnek sem úgy ahogy, vagy csak számomra. Mást plánt kell választanom. Olyat amelyen nem látszik a szám, ahogymozdul ahogy lélegzetet lop, amogy fel, vagy éppen legörbül. Olyat ahol nem látszik hogy a hajammal babrál a kezem. Olyat kell választani, ahol én nem látszom, ahol én tkp nem vagyok jelen. Ez meg egy sziget, pálmafákkal. Nekem csak létezés.