sebtolvaj

Az olyan kérdéseknek, hogy például Ki vagy te? - azoknak se híre, se hamva. És válasz sincs rá. Helyette az van, hogy miért ilyen vagy, és miért vagy olyan, és miért szükségszerű, hogy ilyen és olyan legyél. Az évtizedek pedig elfelejtve, nagy nehéz pecsét alatt minden. Tényleg minden. Nem mint ha nekem fűlene a fogam, hogy vadállatimat, a világra eresszem, bár néha lohaszt a karmolászásuk. Életjeleket adok, a széttárt karnak, és eskűt teszek, hogy nem ájulok majd el, mint a Sz Kinga, minden egyes ált.iskolai évzárón, évnyitón, anyáknapján, november 7-én, márc 15-én, ápr 4-én. Bólintanak és én tudomásul veszem a bólintásokat, a fejbeccintéseket, a szemek hunyorgását, a szájak, a gyűrűsizmok mozdulásait. Azaz, magamat veszem tudomásul, minden valaha volt mozdulatban. Ugye nincs mit tenni ? -  ezt kérdezem, és igenre számítok, helyeslésre. Nem tudom én ezt így kimondani, segítségre van szükségem. Haza szeretnék menni, a fogalom azonban régen nem tisztázott, és kérdezik is, "mit értesz alatta?". A vállamat vonogatom, a földet nézem, megpróbálom elmondani, hogy valami olyat ami mindent betölt, és egy pillanat alatt képes elmúlni. Mint egy megtermett felhő - ezt mondom - olyannak kell legyen. Mi az hogy olyannak kell legyen ? Hát még soha sem láttad ? Ember, te földrészeket akarsz felfedezni, de még soha nem ültél hajón ? (hülyék, a felhők az égben laknak)
Nem, nem ültem, csak ringattam magam, elképzeltem a viharokat, elképzeltem a lélegzet vételt, a hullámokat, a habot. Egy beszari felfedező vagyok, egy rehabos Szindbád.

(most pedig újabb tatárcsapatok lepik el a házat, fellármázva, a szőnyeg alatt honoló csendet, a szekrény mögött lakó porcicák évtizedes nyugalmát, mert ezeknek semmi sem elég, élni akarnak, a tatárok ilyenek, mindent akarnak, minden áron - megyek ellesni titkaik)