sebtolvaj

/ - Kegyelmes úr, hogy van, mióta nem láttam fönségedet?
  - Köszönöm alássan: jól, jól, jól.
  - Uram, néhány emléke itt maradt, már rég óhajtám
    visszaküldeni, kérem fogadja el.
  - Nem, nem. Nem adtam egyet is soha.
  - Fönséges úr, hisz tudja, hogy adott;
    S hozzá illatnak édes szavakat;
    Vedd vissza, mert illatjok elapadt;
    Nemes szívnek szegény a dús ajándék;
    Ha az adóban nincs a régi szándék.
    Itt van fönséges úr.
  - Ha ! Ha ! becsületes vagy ?
  - Uram !
  - Szép vagy ?
  - Mert ha becsületes vagy, szép is:
    Nehogy szóba álljon becsületed szépségeddel.
  - Lehet e szépség, uram, jobb társaságban,
    mint a becsülettel ?
  - Lehet bizony; mert a szépség ereje hamarább
    eltváltoztatja a becsületet abból, ami, kerítővé,
    mintsem a becsület hatalma a szépséget
    magához hasonlóvá tehetné. Ez valaha paradox
    volt, de a mai kor bebizonyítá. Én egykor szerettelek.
  - Valóban fenség, úg hitette el velem.
  - Ne hittél volna nekem; mert hiába oltja be az erény
    e mi vén törzsünket, megérzik rajtunk a vad íz.
    Én nem szerettelek.
  - Annál inkább csalódtam.
  - Eredj kolostorba, minek szaporítanál bűnösöket... /