...és akkor most mit mondasz? Illetve mit mondogattál? Hogy nem leszel ostaba, hogy már nem leszel az. És mi vagy? Jó, nem kell válaszolni, de az vagy. Mi a fenéért kell minduntalan ilyen érzékenyen lereagálni mindent. Hímmimóza. És akkor már megint el lehet kezdeni nem tudomozni, mert ezt baromira megy. A földrengés az nem jó, más katasztrófát kell kieszelni. Már megint cseleken jár az eszed, nyerni akarsz, nyerni szeretnél. Tudod, hogy ez nem így van, hogy ez nem valami jelentős sportesemény, nem valami csillogós díszletekben életrekelő műveltségi vetélkedő. Ez csak az életed, jó sok szeglettel, és a sarkokban a pókok, akik az idők kezdete ótal alszanak. Leszakítanád Nyaman összes volt kottafejeit egyenként, beletöltenég egy fa dézsába és belefojtanád magad. Szóval azt mondogattad, hogy nem leszel ostoba, és tessék..., tételeket állítasz fel, sokismeretlenes egyenletekkel próbálod bizonyítani az igazukat, és jól tudod, hogy alig... Sok a köz. Két agysejt kergetőzik a fejemben, az egyik az téveseszmés, paranoiás , ő szalad elől. Olyat is vegyítesz a sok marhaságod közé ami nem marhaság, ez alapvetően nem baj, az a baj, hogy elvárod, hogy kiválogassák, neked, helyetted. Büdös a munka.
És én is szaladok. Jó azért ez a vágta.
Van amit nem lehet elmondani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése