Kilenckor ébredni balszerencse. Ezt onnan lehet tudni, hogy nem emlékszem, hogy odamentem volna a könyvespolchoz, méltóságteljetlenül (kisgatyában), és lemeletem volna az álmos Krúdy-t, hogy megnézzem mit is jelent kilenc órakor ébredni. Semmire nem emlékszem. Pontosabban nagyon is. Megvolt ma éjjel az obligát negyedéves álmom. Szóra is csak annyiban érdemes, hogy nekem még a lidércnyomásaim is mulatságosak. A démonaim nevetségesen elnagyoltak, arányaikban amorfak, és a mellem is teljesen alkalmatlanok arra, hogy rajta tanyázzanak. Kilenckor ébredni, (pont kilenckor) azért is balszerencsés, mert persze hogy nagyon is jól lehet tudni, hogy van a tíz és van a a tizenegy, és még van az az itteni zenit, ami egyáltalán nem az a kifejezett, mert hogy sunyít a nap, sumákol, ez jól látható, és úgy látszik, hogy ez a hunyorítás valami általános dolog, hogy ennek a népnek van valami hajlama, a kollektív hunyorításra. A hunyorítás meg nem egyéb, mint az álom művi meghosszabítása. Ilyen az amikor az ember olyan országban születik, ahol valaki valamikor kimondja azt hogy, merjünk nagyot álmodni, utána meg ez lesz. Persze hogy félreértjük, és mi sokat álmodunk, és szerencsétlenül, még szerencsétlenebbül ébredünk. Sírni azt meg nem lehet így, így hunyorítva nem. Kérdezik sírunk e ma. Mondjuk; nem, de fényes lesz az arcunk, és nem kell parázni, mindez jól látható lesz.
aztán meg azon kell elgondolkodni, hogy én már két embert is népnek mondok, Krúdyt pedig teljesen kihagyom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése