Boldogok - vagy blogolnak - a lelki szegények. Különös ízű kifejezés. Úgy 30 éve, hogy felkapom a fejem, ha meghallom, valahogy tetszik. Azért az is hozzátartozik mindehhez, hogy a tetszési indexe az értelmezés hatékonyságával, fordítottan arányos. Ha őszinte vagyok én ebből egy kukkot se értek. Ezért hát nem is tudom, hogy érdemes e annak lenni avagy nem. A zavart az okozza leginkább, hogy az elsőbb esetben, mintegy tiszteletdíjként, maga a mennyország van kilátásba helyezve. Ami azért nem piskóta. Zavartan néz az ember fia, hogy akkor most mi van. Hogy ez a rébusz mivégre van. De aztán vége ennek az egésznek, ez ilyen félbemaradt gondolatmenet. Képzavarba torkollok, egy dinoszaurusz vagyok valójában, valaki kiásta a csontjaim (bár ezt ő a legkevésbé sem vette észre) és én mint csont, beleásítok az űrbe.
Útólagosság. Felhívják, vannak olyan szívesek felhívni a figyelmemet, hogy egész egyszerűen azok a boldogok, akiknek minden úgy siklik, (röhögnek mint a fakutya), egyszerűen jön, s ehhez zéró adag önismeret is jár, valamint birtokolja azt, amihez valójában soha nem lesz köze, mert nem lehet)
Így se jobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése