Olyan vagyok mint egy múzeum. Rendesen, állandó időszakos kiállításokkal. Harapni lehet a csendet, belém csak tényleg mamusszal érdemes. Gyalogolni. Valahogy szeretem a surrogásukat. A jegyek persze a hallomban állnak. Meg van az a kísértés, hogy valamiről szólnom kellene, meg van az a nehézség, hogy ez a múzeum csak annyira érdekes, mint ahogy a múzeumok szoktak lenni, általában azok. (mondjuk élni nem annyira kezesek) Én vagyok a rikkancs, üvöltök, hogy szenzáció, meg hogy amíg a lelet tart...és a többi ilyet is. De nem hiszem, hogy az évtizedes porokban lehetne gyönyörködni. Viselkedésem tehát belső feszültséget teremt. Egyrészt invitálnék, másrészt van az a felnevelt vádam magam ellen, mindegy hogy hogyan, akárhogy is, csak egy egonepper vagyok. És éppen beetetek. Eladnám a jegyeket, de csak magam árulom el.
Van egy tárló is még, ott foltokat tartok, eddig még mindenki azt hitte, azok odavalók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése