sebtolvaj

Tegnap, az erdőszélen. Ahol, mondják; nem jó lakni, mert hasogat az embernek a háta. Mielőtt fel a hegyre. Oda is csak félig. Féllábszárig érő hóban. Egy elhagyott birtokon. Három kecske ütötte éppen úgy ahogy az időt. Agyon. Ebben némi cinikus rokonságot éreztem. Vagy rokoni cinizmust. Ahogy mentem, úgy ők jöttek. Mindháromnak istenszaga volt. Azt nem tudom, hogy ők mit gondoltak rólam. De volt az az érzésem, mint ha látnának. Kezemből ettek, valami hülye növényt. Aztán valahogy olyan lett, mint ha valaki hiányozna. Olyan volt teljesen. Aztán az is eszembe jutott, lehet, hogy csak én vagyok. De az nem lehet, azt is gondoltam - majdnem egyszerre - mert én olyan értelemben nem szoktam hiányozni. Ezután jött az eszembe egy arc, de azt is megették a kecskék. Bekell deszkázni a lakást, ajtót, ablakot, nincs mese.