2005. március 12., szombat
A megoldás mindig közel van. Én vagyok az aki mindig távolodik. No, ez nem személyes választás, belemodósok abba, amitől iszonyodom. Amikor N azt mondja, hogy hoppá, akkor még azt is gondolom, lehetne futni ki. A világból, vagy honnan. Úgy mint F. De aztán azon kapom magam, hogy csak f. Mégkésőbb f. N mindvégig N-ek látszik, és nem tudni van e baj, vagy ez így van és kész. Most is gondolok valamire. Most is gondja van rám; a valaminek. A megoldás messze van, én vagyok az aki közel merészkedett. N em rossz, csak rossz helyre keveredett. Elvileg bármi lehetett volna egy mondatbaN. Az a véletlen műve, hogy pont lett. Valaminek a lezárása.Egy ki sem mondotton pont. Annak a valaminek, amit nem értek, nem érzek, nem tudok. Libabőrös a szívem. Megmacskásodott a lelkem. Állati.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése