sebtolvaj

Nagyanyám falán volt egy kép. Ő volt rajta és nagyapám, derűsen mosolyogtak, mint ifjú házasok. A kép barnás árnyalatú volt és lágy. Kellemes blur (blőr) honolt arcaikon. Ha megérkeztünk elmondta ki halt meg, és kik házasodtak. Fejünk felett szomorúan elrepült egy repülőgép és a templom harangja négyet ütött. Az RTV műsorújság lapjai között elmaszálódott légytetemek aludták örök álmuk, míg életben maradt társaik az abalküvegnek kocódtak az elhúzott firhang mögött. Kis zöld tálkában ecet és vatta, készültek már esti csalánkiütéseimre. Pillanat volt ez, elmosódott arcokkal, legyekkel, harangbúgással, repülővel, ecettel. Én kicsivel később azt gondoltam, hogy ez egy olyan pillanat, amit majd egyszer valakinek neki adok. Tévedtem, ez egyáltalán nem olyan pillanat. A blőr ma már senkit sem érdekel. Lehet, hogy egyszer be kell vallanom majd magamnak, hogy engem sem igazán és csak becsaptam magam. Ám nagyon vigyáznom kell, hogy emiatt ne másokra haragudjak.