2005. március 17., csütörtök

Nekem lehet ez és lehet azt mondani. És én akkor csodálkozhatom, hogy nekem semmi sincs mondva. De ez azért nekem legyen mondva, több mint beletörődés. Nem tudom az okát miért érzem így de így érzem. Ahogy azt is, hogy a szeretésemmel is elemi hibáka vannak, úgy módszertanilag, úgy projekciójában (lsd: deákné vászna és a mozigépész esete a sóbányász lányával), mint nemes egyszerűséggel testnedveiben. Minden minőségnek látok, azt is ami nem az, azt is. Megveszekedett vagyok. Peremorientált. Az előbb meg olyan asztali áldásos design-ú kép formájában a fejemen koppant a tavasz, én is hímezett voltam, a tavsz meg pláne, de hát neki sajátja ez, a szép hímzett szöveg meg csak az volt felettünk-alattunk: "Az a legszebb a tavaszban, hogy nem kérdi, mi a fasz van". Aztán még volt egy videoklip, valakiről, aki nincsen. De ez már más tészta. Úgy értem a tányér se igazi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése