sebtolvaj

Tételezd fel magadról, hogy van benned egy érintés. Ne egy eltett, rég megkopott éritésre gondolj a porosodó mentálalmanachodból amit valaha tévedésből kaphattál, mert jókor voltál jó helyen. Ne ilyenre gondolj, ne időket idézz most magadban, ne azt amikor akárhova fordultál is érintésbe botlottál. Olyanra gondolj csak, ami a tied. Olyanra amiről eltudod képzelni, hogy nem csak úgy lett, hanem hogy keletkezett, és benned vesztegel, és változik bár, de előre lehet tudni hogy marad. A te érintésed ez, és minden idegszáladdal tudod, olykor birtoklod is. Olyan ez a te érintésed, hogy pusztán csak azért létezik benned, mert valakinek szántad. Aztán most csak magadat szánod, mert ez az érintés, nem átruházható, és magad sem illetheted vele. Viszont szép szomorú szemeid lesznek tőle. Ott lesz benned mindvégig, és azt is szomorúan veszed lassacskán tudomásul, hogy végleg a nyakadon marad. Tételezd fel magadról, hogy méltó voltál magadra ezidáig, tételezd fel, hogy ezt most neked mondtam el, tételezd fel rólam, hogy mindössze magam is, egy feltételezés vagyok. És ne járj messze a valóságtól (arra itt vagyok én), de szabadíts meg magamtól (arra itt voltál te).