sebtolvaj

Ha a Valaki kérdez -
...és akkor hogy lesz ? Jajj már, hát hogy lenne, úgy lesz, ahogy eddig is volt, úgy értem minden előtt. Majd nem ismerünk már többet egymásra. Újra nem tudjuk, hogy ki kicsoda. Aztán azt reméljük abban az állapotunkban, hogy a valami megjutalmaz, és morálisan nem fog aggasztani az bennünket, ha valami éppenséggel téved. Igen, igen, de addig hogy lesz ? Jajj már, hát úgy lesz, hogy én olyanokat sejtek, amikről te bebizonytod nekem, hogy nincsenek, hogy nem létező dolgok, melyek egyáltalán nem lehetségesek, bebizonyítod nekem, hogy a gravitáció mindössze egy áltudományos tévelygés, elhiteted velem azt, hogy,... hogy könnyű vagyok, lágy, és azt is, hogy én mindvégig csak repültem, és azt hogy nem vagyok fáradt. A tüdőm majd kitágul egy-egy nagy levegővétel révén és közben arról ami történik, ki-ki gondol valamit, és azt is gondoljuk majd, hogy a történéseinknek iránya és ereje van, és hogy mindez számít. És aztán ott mi lesz? Hát az lesz - megmondom én neked - hogy először nagyon sokat beszélünk és ezt természetesnek vesszük, aztán pedig kevesebbet, majd semennyit és ezt is természetesnek vesszük, és még az is lesz, hogy mi azt is tudni fogjuk, hogy ami történik az egyáltalán nem számít, és hog nem én vagyok a súlytalan, hanem az az ami történik éppen, és majd betegen fognak nézni a szemeim akkor, de te bölcs leszel és nem ijedsz meg, nem lesz hanyatt a homlokod. Ez olyan kollektív hazudósdi lesz, ha nagyon őszinte vagyok. Értem, de aztán mi lesz ? Aztán csak az lesz, hogy én elfáradok, és nem hiszek már többé neked, téged pedig ez a legkevésbé sem fog érdekelni, és amiről én azt hiszem, hogy ; közel, te arról képes leszel bebizonyítani, hogy; távol és neked lesz igazad. Nem győzöl és én sem vesztek, ilyen ez, minden napos történet, meglehet közönséges is, ilyen formán kopunk és koszolódunk. És amikor már mindez megvan, akkor nem beszélek már neked semmit a szavaimmal, soha többé, de valami olyasmit gondolok, hogy mégis jó az hogy ennek a nem is kicsi időegyenesnek egyazon szakaszán lettünk elhelyezve, de intelek is azért, hogy ne láss ebben olyan túl nagy elrendeltséget, sorsszerűséget. Inteni foglak, de ezzel is csak magamat intem, és ezt tudni is fogod rólam, és szánsz is majd miatta. Nagy kromoszóma játék. Rendben, de aztán mi lesz ? Azt kell mondjam ismételten, hogy aztán a semmi lesz. Nem leszel Te, nem lesz én, a mi, ha szóba jön, vagy kacagunk rajta, vagy zokogunk, semmi lesz, a semmi egy tömörítő kifejezési kísérlet az összes személyes névmások hiányára. Hogy amit egynek merni véltünk egyszer, ami egynek volt gondolva, szándékom szerint, az valójában ellentét, szavunk se lesz elmondani, nekem elhiheted, nem szívesen bántanálak, de lehet hogy bántani foglak. Ki leszünk semmizve, jó lesz. Fájni fog ? Nem tudom, nekem még néha szokott, de én már dependens vagyok, ha sajog akkor azt kérem bárcsak ne éreznék, ha elmacskásodik a lélek akkor pedig visszavárom a sajdulatot. És tudod, ennek az egésznek ennyi az értelme, hogy sehogy se jó, és azért van mindez, hogy mozdulnunk kelljen, azért, hogy bennünk soha meg ne tudjon nyugodni az elevenség, és mi ekkor moccanunk és kezdődik újra az egész, más színben, más fényviszonyok között, más jelentéstartalommal, de lényegét tekintve, marad ugyanaz, de mi már nem leszünk olyan értelemben én és te. Te nem az leszel aki mist azt kérdezi; "mi lesz?", és én sem az leszek, aki azt taglalja hosszan, hogy "nem tudom", ez a kérdés sem lesz majd. Elfelejtjük ? Nem semmiképpen nem, legalábbis én nem tudom, amikor állok egy sorban és bambán a bevásárlókocsimba bámulok egy liter tej és egy csokor retek közé egyenesen, vagy ha az asztalon felborul egy pohár, nekem majd megidéződsz és a fejemben, táncoltatlak Az hogy te, aki akkor már nem te leszel, említett okok révén, nem tudom mit teszel, lehet, hogy egy délután, ahogy munkából hazatérve a nap, valami szándékolt beállítással, nyilvános főpróba címén, úgy és ott érint meg, amit te úgy hívsz, hogy; elevened,...nos hát akkor lehet, hogy elkezdődik az a valami, amiről én már semmit sem tudok mondani. Látom nem érted, vagy nem érdekel, pedig jó lehetett volna, ha eltudtad volna mondani. Nem értelek.