Mondanom kellene valamit, úgy érzem kellene mondanom valamit. Kimondani a verdiktet. Megmondani a frankót. De úgy ám, hogy egymásnak ütközzenek a csillagok, de még az smtp szerverek is leálljanak. Úgy mondani valamit egyszer, hogy attól a mondástól, valahogy egy kicsit másképpen legyen. Beleszivárogni, visszaszivárogni, oda, a világba, vagy amit úgy hívunk, annak hiszünk.
Vagy, ha nincsen szó, akkor elbújni valaki elől. Elbújni valaki elé. Nem szabad komolyan venni magam, ha már bújocska, akkor azt úgy kell, hogy mindenképpen megtaláljanak, gondolni kell az elejtett keszkenőröl, a lehetetlen színű zokni kivillanásáról. Bújócskázni, csak úgy érdemes, ha megtalálnak. Rendre elrontom a játékot. Nagyon jól bújok, és fenomenális a szemfenekem. (Erényeim röviden) Bújékony vagyok, hozzám megfelelő képpen találékonynak kell lenni. Fején találom a szeged. Azt szeretném hallani, hogy, igenis..., hogy bújj el rosszabbul. Nem fogadom én az ilyesmit meg úgysem, csak szeretném hallani, hogy van e hajlam. Talál, sülyed.
Ha minden igaz, hamarosan részeg leszek, még két sarok, és azt hiszem egészen az. Az leszek. Okosnak fogok látszani, intellektuálisan hebegek-habogok, majd elhitetem, hogy ez olyan szuburbán izé, és hogy a ti kutyátok kölyke. Erőtlen kísérleteket teszek. A Szabadság híd környékén elkiálltom magam, hogy szárazföld, hogy föld, hogy Bosun!, és hogy akkor a hajó vegye az irányt Budának, szántsa fel hosszában a Bartók Béla utat. Integetek a járókelőknek, integetnek a járókelők. Nagyon elfogok fáradni, nagyon elfogtok fáradni. Azt már megmondom most, hogy ha valami nehéz itt, az az, hogy hajóval repülni. Igénybe vesz ez majd bennünket. Elfogunk kopni. Szépek leszünk. Elviselhetetlenül szépek. Tudom. Nem tudom, érzem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése