Van itt egy jószág, aki történetesen nem találja a helyét. Ma nagyon nem találja. Szemrehányó pillantásokat mér rám, hogy t.i. a helye tulajdonképpen én volnék. Meg, hogy én ezt hogyan engedhetem, hogy milyen Mindenható vagy te, ezt kérdezi tőlem. Mutató ujjammal függőleges irányba mutatok, félek felvállalni a felelőséget, félek, hogy megint bűnös leszek. Tovább irányítom közös félelmeinket. Félek helyette is, mert neki nincs mitől félnie. Neki a fájás van (ha van), a nem engedelmeskedő végtagok. Majd én félek neki. Ez ám a munkamegosztás. A helyzet nagyon bántó, ugyanis vesztenivalója neki van, hülyén ézem magam, hogy versenyt fájok vele, miatta. Az ilyet megérzi egy jószág. Ez a józág megérzi. Mindent tud rólam, az ijedtséget is látja. Azt mondom nem lesz baj, és hazudok. Nem valami jó ez így. Nem jó benne lenni, pedig emlékszem azt gondoltam, amikor Peer Gynt Aase-t átutaztatta, hogy ezt így kell csinálni. Azt gondoltam, hogy ez baromi rossz, de egyszerűen nem lehet jobban. Isten kire mutat, ha begazol, ha rajta a frász, benne a para ?
Nekrofób vagyok, kész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése