A sok megkeseredett ember fogja magát ezen a vasárnapon és nekikerekedik a nagyvilágnak. Mert a vasárnap, az mindig is kedvezett a világuralmi elképzelések megvalósításának. Szóval, a sok megkeseredett ember , összebeszél és szervezkedésbe kezdenek, és hamubasült is. Aztán már ott gyanús a dolog, hogy ez a sok megkeseredett ember, végül is a világvégét az Aranyhíd vendéglőben lokalizája, mert hogy azt is megbeszélik, hogy az Aranyhíd vendéglőből ők jól ellopják a porcukrot és zsákokba teszik majd. És akkor kérdezik, hogy velem mi lesz, engem kérdeznek erről, nem tévedés, azt kérdezik tőlem, hogy mi lesze velem. Engem a cukor meg megrészegít, és az Aranyhíd vendéglőben szeretem azt valahogy, ahogy kiszűrődik a magyar nóta. Nem a magyarnótát szeretem én, próbálom tisztázni magam, hanem magát a kiszűrődést. De akkor újra a kérdés, hogy velem akkor mi lesz. Hát mondom, hogy most mondom. Aztán mondják, hogy igen, de és? És akkor mondom, hogy ennyi és nincsen deés, mert arra én nem vagyok programozva. Én csak a porcukorra vagyok programozva, arra viszont nagyon. Egyébként meg, itt, ebben a nem valóban is világuralmi terveket szövök, mondjuk kezdem azzal, hogy nem szólok, hogy megkukulok, hogy ha megveszek se szólok, pedig van az a hang hogy szóljak, de nem szólok, Pedig van az a késztetés, hogy de igen szólok, hogy nem mondok többet, hogy köszönök csak éppen, mert hogy már hosszasan ecseteltem, méltattam, deklaráltam, hogy így meg úgy. Még hiányzani se tudok normálisan, de mire is számítson az, aki ennyire porcukorra van programozva.
Ezt pedig itt nem lehet érteni. Valami éteri.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése