sebtolvaj

Olyan vagyok mint egy fa. Évgyűrűk.Nőnevek. Pompás lelet leszek jövőbeli régészeknek.A British Múzeum nambervan múmiája.Mikroszkóp alá helyeznek majd, nézik, mi a pálya, hogy ki mikor hogyan és egyáltalán. Jó lesz ez a majdani súlytalanság. Ahogy kiolvassák mindezt a sorokból, vagy éppenséggel közülük, ámbár meglehet, hogy csak sorkozöket hagyok. Sortörésket.Réseket.Azaz helyet valaminek.Helyileg érzéstelenítek.
Volt az udvaron egy betonfal, rajta repedés, az idő véste bele névjegyét, de, hogy ,hogy nem, az oldalában, mintegy vízszintesen ,nyilván elvesztvén tájékozódását nőtt egy fa. A tér x és y (z-ről egy szót se) koordinátáival mit sem törődve, vízszintesen. Alaposabb vizsgálat alá vetettem, nem is fa, bokor lesz majdan - bár ez a lesz kérdéses ilyen létfeltételek mellett.Szóval bokor, annak is mogyóró - a tüzetes szemrevételezés után, tévedés kizárva. Álltam csak és néztem, próbáltam valamit gondolni ennek kapcsán. Hogy mi végre mindez.
Hogy ez ennyire hülye, vagy baromira bátor. Már nem tudom hogyan, de  egy nap jutott még akkor az eszembe, kora ősz, az a tipikus vénasszonyoké, evidencia, hogy éppen egy rég nem látott vénasszonyt voltam meglátogatni, akit már vagy 10 esztendeje, hogy nem láttam, de gyerekkorom mindennapjaihoz tartozott, akár a csattogós szárnyú lepke.
Tíz év nagy idő, hát jól összekarmolászta az idő szegényt, de olyan volt mint ha az a 10 év nem lett volna. Mert féltem, hogy azért valami éket ver közénk az idő és lesznek a kínos hallgatások és jönnek az alibi kérdések (a részemről).Nem így történt. Gyarló voltam, nem elégedtem meg azzal, hogy az arca csak a fejemben létezik, mint egy igazi hülye aki állatkertbe készül, vittem a fényképezőgépet is, azt akartam hogy papírom legyen arról hogy a volt, és van nekem. (Bizonyíték kellet nem ígéret - megfertőzöt aggyal)Vidám fotózás volt, csodáltam hogy, nyolcvan és egynéhányévesen, honnan van ennyi erő és derű.Hol irígykedtem, hol blendét állítottam.Aztán hazajöttem.Mint aki jól végezte dolgát, de nagyon is tudja hogy nem.A fényképezőgépből nem lehetett kiszedni a filmet, cafatokban hát az elmentett múlt,szakadás,végül használhatatlan nyersanyag, a pillanat . Két hét múlva volt a temetés,közönyös eső, sár. Katának hányingere volt ahogy a rögök a koporsón koppantak, elküldtem, ne hallja, nekem meg mindegy volt, amúgy sem hallottam semmit.Vele voltam elfoglalva.Hogy eztán van és nincs között még nagyobb lesz a távolság. Én meg állok nagy terpeszben közte, féltem is magam, a spárgázás soha nem ment nekem.Van ennek már vagy 7 éve,  a fejemben itt a leexponált képek.Hát bolond vagyok vagy bátor. Na ezt meghagyom neked.