sebtolvaj

Hogy egy kép, vagy nem is egy, hanemhogy képekhez (akár egyszerre többhöz) van nekem viszonyom. Ez is volt tegnap.Szóba jött, mert szóba kellett jönnie. Hogy az bennem van úgy ahogy, Hogy akkor most ehhez ugyan viszonyuljak valahogy, de tudjam, hogy hogyan. Azért lehet ám, hogy minden bazi nagy kép egy töredékkel kezdődik. Egyszer jártam a Sixtusi kápolnában, bár akkor is csak képzeletben, de határozottan emlékszem, hogy én akkor nem a teremtést láttam ott rögtön meg. Nem, egy mutatóujj volt csak először az egész, egy kinyújtott kéz és a repedések.Aztán csak a teremtés. De amikor ez a kép dolog tegnap szóbajött, akkor csak birkóztam a szavakkal és nem mondtam ezt K-nak, holott ezt akkor is tudnom kellet.Nem hiszem, hogy ez tegnap már ne lett volna meg bennem. Ez a tudás, ha ez az. Délután volt. Az udvaron átsétált Éva. Ahogy hajdan szokott. Minden napos töténet. Semmi különös. Nyugtatgatom magam,(így utólag) csak egy kép része volt, semmi több.Hogy nincs semmi ebben. Igaz ami igaz, nem láttam sem kezeket sem repedéseket. Ha meg nagyon őszinte vagyok, akkor azt mondom, semmit sem láttam. Említettem már volt, túlontúl FÉNYES.