sebtolvaj

Írtam volt már lejjebb, hogy a hajszálon múlásba is belecsempészném én szívesen magam, haj volna bőven, zokszavam sem lehet. Aztán magam ilyenkor rendesen elszégyelvén, hirtelen meggondolom magam.Hőkölök. Bár mindegy, volt ami volt, de az nyugtalanít, hogy a bátrabb időszakok hajszálaival akkor most mi is van, hogy ott maradtak belepaszírozva a megdermedt múltba, vagy profán módon a kukában megy végbe a múlás. És persze az is érdekelne, hogy más is (ő), úgy köt e össze mindent mint ahogy én. Hogy meghall néhány dallamot és akkor én ott hívatlan megjelennék. Mit kívánsz kis gazdám. Egy gin-tonikot innék ha van. Pedig teljesen indiferens, hogy ott és most mi van, érzékelni éppen most is lehet, hogy nincs érzékelés, és ugyan akkor mi van, ha igen, ha bizonyos helyzetekben én vagyok aki felrémlik. Tökmindegy.Ettől senki és semmi nem lesz fontosabb, hogy fejében megforgatja azt a valamit/kit. Értékvesztés mégis. Már fejben sem létezel, nem vagy. Hülyíted őket saját létezéseddel ők meg elhiszik. Hazudok. Előre is szégyenkezem, az időn billegve, lineárisan.