Mielőtt eljöttem,( na azért azon is el lehetne itt rögtön dilemmázni, hogy ez az indulás meg érkezés nálam miért nem járnak kézenfogva) mutattam neki egy dalt, melynek egy sora különösen megtetszett neki. Gyorsan fel is írta egy papírosra. Nem felejtette el azt sem közölni velem, hogy rám illőnek találja azt a néhány sort. Aztán még beszélgettünk, jobbára az én hülyeségeimről és közben irkált arra a cetlire, mint amikor telefonálás alatt firkálgatunk.Csak ő nem rajzolgatott hanem írt, én nem nagyon figyeltem akkor arra, nagyon is magammal voltam elfoglalva. Magammal, igen.Aztán amikor eljöttem a kezembe adta, három szó állt rajta, ahogy átfutotta a szemem. Olyan volt ez mint a hajdan volt szegénylegényeknek a hamubasült pogácsa. Valami ilyesmi érzésem volt. A belső zsebembe tettem. Három szó nem sok,(némelykor az, de itt most nem) és meg is jegyeztem őket, de jó volt akkor ott a zsebemben tudni. A birtoklás tomboló démona tán.Fátylat rá. A nagy büdös helyzet azonban az, hogy a zsebek lázas kutatásának az imént szakadt vége és a cetli sehol. Két szóra emlékszem már csak: világűr, türelem. A haramidkra ha megnyúznak sem. Nyilván a három közül a legfontosabb. Így mindenképpen az. Életút - gondolom, elhagyott cetlikkel szegélyezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése