2004. május 30., vasárnap

Maga elé meredt (szokott). Ilyenkor más azt mondja, ha ránéz, hogy bambul. Lehet ebben némi igazság. Töpreng ilyenkor inkább, én így mondanám. Hol azon, hogy túl sokat kapott és egészen egyszerűen nem fér el benne, ezért van az a feszítés a mellkasában, és olyan morális kérdések is foglalkoztatják, hogy érdemes e ő erre. Ilyenkor már saját szentimentalitásában fuldoklik és gyönyörködik a könnyeiben. De aztán van az a teóriája is, hogy őt kisemmizte az a valami amit nem lehet néven nevezni, és az a rohadt negy semmi nyomja mellkastájékon, a szentimentalizmus vérszomjas keselyűje szintúgy a feje felett kőröz és könnyekben sincs hiány. Csak másfajták. Behúnyja a szemeit, de nem lát semmit, csak halkan ezt mondja - alig lehet hallani - vigyél el. Úgy teszek, mint ha nem hallanám. Egyszer egy nő ráírta a cipőjére golyóstollal: bamba gyerek. Már nincs meg az a cipő. A nő sincs meg. Ő van már csak, meg ez itt róla. Maxönsajnálat/on.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése